A Szántó család 1939-ben épített új lakóházat a Kossuth utcában, egy üzlethelyiséggel, mely több mint hatvan éven át borbélyműhelyként üzemelt. Az eredeti bútorzattal és eszközökkel berendezett műhelyt, – a családdal kötött megállapodás alapján – az önkormányzat 2009. júniusától megnyitotta a látogatók előtt.
A Szántó-Szauer borbélydinasztia első tagja Szauer Mihály (1868-1913) még a XIX. században kezdte meg működését a faluban. Fia Szántó Márton (1894-1966) követte a szakmában, majd az 1921-ben született unoka, János is a nyomdokaiba lépett.
Szántó János, a csupán névrokon Szauer Vencel borbély és fodrászmester műhelyében Pécsett volt iparostanonc. Iskoláját 1939-ben kitűnő eredménnyel fejezte be, s megkapva segédlevelét édesapja mellett kezdett dolgozni. A ma is látható műhelyt 1940-ben nyitották meg. Szántó János 1946-ban, a Pécsett működő Fodrászipari-Mestervizsgáló Bizottság előtt tette le a mestervizsgát, majd kiváltva az iparjogosítványt, 2007-ben bekövetkezett haláláig női- és férfifodrász mesterként működött a faluban.
Pályája kezdetén házhoz is járt borotválni és hajat vágni, (mint ahogy apja és nagyapja, akik még fogat is húztak), de 1953-tól csak betegek számára engedélyezték ezt a szolgáltatást. Házakhoz az ún. borbélytáskával jártak, melyben a hajvágás kellékei: kézi hajvágó, hajvágó köpeny, fésű, olló, nyakkefe, a borotválás szerszámai: borotva, borotváló szalvéta, arctörlő, fenő szíj, szivacslemosó, ecsetelő tál pamaccsal, borotvaszappan, kéztörlő, arcszesz, timsó, púder voltak.
A műhely bútorzata, a székek jó állapotban maradtak meg, az üveges szekrényekben, kézi hajvágók, borotvák, borotvaszappan, Pitralon hajszesz, hajolaj szóróval, foghúzók, pamacsok láthatók. A régi hajszárító, meleg dauer gép, ondoláló vas is érdekességek, melyek formái alig hasonlítanak a ma használatos eszközökre.
Az üzletben nyitvatartási idő nem volt meghatározva, bárki betoppanhatott – jellemzően az esti órákban, munkája végeztével – a mester mindig rendelkezésre állt. Esténként petróleumlámpa világa mellett vágta a hajakat, borotvált, s elbeszélgetett vendégeivel. Vasárnap délelőttönként a vendégek nem siettek, újságot olvastak, kicserélték a híreket egymás közt, ilyenformán a műhely a társasági élet egyik központja is volt a faluban.
A falusi borbélyműhely hangulata ma is a háború előtti időket idézi, s egy – ebben a formában – letűnt mesterséget mutat be, s őriz meg az utókor számára.
