Hosszúhetény Község Polgármesterétől
Hosszúhetény állampolgárainak
Tisztelt Lakosság!
Kérem, hogy a 2010. október 23-i ünnepségen kiosztásra kerülő „Hosszúhetényért” Kitüntető Díj és Közszolgálatért Kitüntető Díj tekintetében az Ön által érdemesnek tartott személyre, vagy szervezetre javaslatot tenni szíveskedjék.
A javaslatait a Polgármesteri Hivatalba 2010. szeptember 9-ig nyújthatja be.
Javaslatának megtételénél a község címerének, zászlajának, lobogójának és pecsétjének alkotásáról és használatáról, valamint a helyi kitüntetések alapításáról, adományozási és használati rendjének szabályozásáról szóló 11/1992.(V.28.) rendelet alábbi rendelkezéseit vegye figyelembe:
„Hosszúhetényért” Kitüntető Díj:
A díj annak a magyar vagy külföldi állampolgárnak, helyi civil-társadalmi szervezetnek adható, aki a község társadalmi életében, irodalmi, művészeti, kulturális, közművelődési, közoktatási, egészségügyi, testnevelési és sport, területfejlesztési, településfejlesztési és tudományos kutatói tevékenységben szerzett kimagasló szakmai, hivatásbeli érdemének, valamint a község, közösség ügyét kiemelkedően szolgáló tevékenység és életút elismerésére adományozható.
a) A díjjból évente 2 adható.
b) A díjjal bruttó 50.000 Ft pénzjutalom jár.
c) A kitüntető díj posztumusz is adható. A kitüntető díj a kitüntetett özvegye vagy közvetlen hozzátartozója részére kerül átadásra.
d) A díj átadására miden évben az október 23-i ünnepségen kerül sor.
e) A díjban évente 2 fő állampolgár részesíthető.
Közszolgálatért Kitüntető Díj:
A díj Hosszúhetény községben tevékenykedő közalkalmazottak, köztisztviselők részére adományozható, akiket munkájukat tartósan magas színvonalon a település lakóinak megelégedésére végzik.
A díj adományozása előtt ki kell kérni a munkáltatók véleményét.
A díjban a község polgármestere is részesíthető.
a) A díjjal emlékplakett jár.
b) A díj átadására október 23-a alkalmával kerül sor.
c) A kitüntető díj évente 1 fő részére állapítható meg.
A kitüntető díjak – Hosszúhetény Díszpolgára Címet kivéve – adományozására személyre szóló javaslatot tehetnek:
– a polgármester,
– a képviselő-testület tagjai,
– a bizottságok,
– a jegyző,
– a helyi civil és társadalmi szervezetek, egyesületek, állampolgárok.
A kitüntető díjak adományozására a javaslatokat a polgármester részére írásban kell benyújtani, érdemi indoklással alátámasztva.
Hosszúhetény, 2010. augusztus 25.
Tisztelettel, köszönettel: Faragóné Cseke Blanka
polgármester
Településünkön 2010. október 3-án helyi képviselő és polgármester, valamint cigány és német kisebbségi képviselő választásokra kerül sor.
A választói névjegyzék a Polgármesteri Hivatalban megtekinthető 2010. augusztus 18- augusztus 22-ig. Augusztus 20-án és a hétvégén ügyeletet tartunk 8.00-16.00 óra között.
A kisebbségi választói névjegyzék a hatályos jogszabályi rendelkezés szerint nem nyilvános, az nem kerül közszemlére. Ezért abba a választási szervek és helyi választási iroda tagjain kívül a bíróság és a saját adatait illetően az érintett személy tekinthet be.
A névjegyzékből való kihagyás, illetve törlés vagy a névjegyzékbe való felvétel miatt 2010. augusztus 18- augusztus 22-én 16.00 óráig lehet kifogást benyújtani.
A választás napjára igazolást személyesen vagy meghatalmazott útján október 1-jén 16.00 óráig, ajánlott levélben pedig úgy lehet kérni, hogy legkésőbb 2010. szeptember 28-án megérkezzen az illetékes választási irodához.
Jelöltet ajánlani 2010. szeptember 3-án 16.00 óráig lehet. A jelöltet legkésőbb 2010. szeptember 3-án 16.00 óráig lehet bejelenteni az illetékes választási bizottságnál.
A névjegyzékbe történő felvételről szóló értesítést az ajánló szelvényekkel együtt augusztus 16-19-ig küldjük ki.
Hosszúhetényben a választói névjegyzék elkészítésekor a választópolgárok száma 2.718 fő volt. A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010. évi L. törvény 9.§ (1 ) bekezdése szerint az egyéni listás képviselő-jelöltséghez a választópolgárok 1%-ának ( 28 fő) ajánlása, míg a polgármester jelöltséghez a választópolgárok 3%-ának ( 82 fő ) ajánlása szükséges.
A kisebbségi képviselő választáson csak azok választhatnak, illetve választhatók, akik szerepelnek az adott kisebbségi választói névjegyzéken.
Kisebbségi képviselő-jelöltet csak jelölő szervezet ajánlhat. E törvényi rendelkezés szerint ajánló szelvény gyűjtésére sem kerül sor, mivel választópolgár nem ajánlhat.
A választási kampány 2010. október 3-án 00.00 óráig tart. Kampányt folytatni 2010. október 3-án 00.00 órától 19.00 óráig tilos.
A választási bizottságok megbízott tagjait legkésőbb 2010. szeptember 17-én 16.00 óráig lehet bejelenteni.
Hosszúhetény, 2010. augusztus 12. Dr. Orbán László
jegyző
HVI vezető
Tájékoztatom a T. Állampolgárokat, hogy Hosszúhetény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2010. július 20-i ülésén megválasztotta a Helyi Választási Bizottság tagjait és póttagjait.
A bizottság tagjai: Cservenka Emilné Hosszúhetény, Petőfi S. u. 2/A
Müller János Hosszúhetény, Zrínyi u. 23.
Nagy Miklósné Hosszúhetény, Kossuth L. u. 15.
bizottság póttagjai:
Dallos Sándorné Hosszúhetény, Fő u. 157.
Méderné Iván Zsuzsanna Hosszúhetény, Morolo u. 24/A
A Helyi Választási Bizottság a 2010. július 22-én megtartott alakuló ülésén Nagy Miklósnét elnöknek, Müller Jánost elnök-helyettesnek választotta meg.
Hosszúhetény, 2010. július 23.
Dr. Orbán László
jegyző
Helyi Választási Iroda vezető
Helyi Választási Bizottság
Hosszúhetény
K i v o n a t
a hosszúhetényi Helyi Választási Bizottság 2010. július 22-i ülésének jegyzőkönyvéből
1/2010./VII. 22./ sz. Helyi Választási Bizottsági határozat
Hosszúhetény Községi Helyi Választási Bizottság a választási eljárásról szóló többször módosított 1997. évi C. törvény 115/I § 6.) bekezdése a.) pontjában biztosított jogkörében eljárva a települési cigány kisebbségi önkormányzati választást 2010. október 3-ára tűzi ki.
2/ 2010./VII. 22./ sz. Helyi Választási Bizottsági határozat
Hosszúhetény Községi Helyi Választási Bizottság a választási eljárásról szóló többször módosított 1997. évi C. törvény 115/I § 6.) bekezdése a.) pontjában biztosított jogkörében eljárva a települési német kisebbségi önkormányzati választást 2010. október 3-ára tűzi ki.
Nagy Miklósné sk. Cservenka Emilné sk. Müller János sk.
bizottsági elnök bizottsági tag bizottsági tag
Hosszúhetény
Fő u. 166.
Szám: 786/5/2010.
Hosszúhetény Község jegyzője- mint a Helyi Választási Iroda vezetője megállapítom, hogy
Hosszúhetény községben a 2010. évi helyi önkormányzati képviselők választásán
- 6- fő képviselő választható meg.
Jelen határozat ellen a közzétételtől számított – 2 – napon belül a Baranya Megyei Területi Választási Iroda vezetőjéhez nyújtható be kifogás. ( 7621 Pécs, Széchenyi tér 9. fax: 72/500-469)
I n d o k o l á s
A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló 2010.évi L. törvény 4.§-a szerint „ A 10.000 vagy ennél kevesebb lakosú település-egyéni listás választási rend-szerben- egy választókerületet alkot, amelyben a képviselők száma:
a.) 100 lakosig 2 fő b.) 1.000 lakosig 4 fő
c.) 5.000 lakosig 6 fő d.) 10.000 lakosig 8 fő
Hosszúhetény község lakosságszáma
2010. január 1-jén 3.409 fő.
Mindezek alapján a településen megválasztható képviselők számát 6 főben állapítottam meg.
A határozat elleni jogorvoslat lehetőségét a választási eljárásról szóló módosított 1997. évi C. törvény 102.§ (3 ) bekezdése alapján biztosítottam.
Hosszúhetény, 2010. július 6.
Dr. Orbán László
jegyző
Helyi Választási Iroda vezető
________________________________
Felhívás!
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a 2009. évi helyi
iparűzési adó bevallási határideje 2010. május 31.
Kérjük az adózóktól az iparűzési adó bevallási határidő pontos betartását annak érdekében, hogy az APEH felé történő adatszolgáltatási kötelezettségének
az önkormányzat adóhatósága időben eleget tudjon tenni.
Tájékoztató a 2010. évi Általános Mezőgazdasági Összeírásról
*****
F E L H Í VÁ S
VESZETTSÉG ELLENI VÉDEKEZÉS
A veszettség gyógyíthatatlan, embernél, állatnál egyaránt halálos kimenetelű betegség.
A betegség legfőbb terjesztője a RÓKA.
A védekezés leghatékonyabb, legkorszerűbb módszerét – a rókák veszettség elleni védőoltását – Európában évek óta sikerrel alkalmazzák. 1992. októberében hazánkban is megkezdődött a rókák védőoltása.
Az oltóanyagot tartalmazó fólia kapszulát az ember számára bűzös, de a rókák által kedvelt ízű és szagú csalétekbe rejtik. A róka, miközben megeszi a csalétket, szétrágja a kapszulát is; így az oltóanyag bejut a szervezetébe.
A csalétkek kihelyezését kis magasságból, repülőgéppel végzik.
A csalétekbe rejtett oltóanyag emberre, állatra nézve egyaránt ártalmatlan, veszélyt nem jelent! A KIHELYEZETT CSALÉTEKHEZ azonban NEM SZABAD HOZZÁNYÚLNI! Nem szabad felvágni vagy széttörni, mert az oltóanyag a bőrbe, szájba, szembe, orrba, sebbe kerülhet. Amennyiben ez mégis megtörténik, az alábbi biztonsági előírásokat kell alkalmazni:
a) Ha az oltóanyag ép bőrfelületre kerül, elegendő a jódtartalmú fertőtlenítőszerrel vagy ennek hiányában 70%-os alkohollal történő lemosás. Mindkettő beszerezhető a gyógyszertárakban. Az oldatot hagyjuk megszáradni a bőrfelületen. A keletkezett barnás folt szappanos lemosással eltávolítható. Ilyen jellegű érintkezés esetében védőoltásra nincs szükség.
b) Ha az oltóanyag a szájba, orrba, szembe vagy sebbe kerül, haladéktalanul orvoshoz kell fordulni!
A HELYI VAKCINÁZÁSI KAMPÁNY MEGKEZDÉSÉTŐL SZÁMÍTOTT 14 NAPIG AZ EBEKET MEGKÖTVE VAGY ZÁRVA KELL TARTANI (ebzárlat) és közterületre csak pórázon szabad vinni. A JELZETT IDŐSZAK ALATT A KEZELT TERÜLETEN TILOS A LEGELTETÉS. Ezek a korlátozó intézkedések elsősorban a védőoltás hatékonyságát segítik azzal, hogy a kóborló ebek ne vegyék fel a rókák számára kihelyezett csalétkeket.
Aki a vakcinázott területen elhullott vadon élő vagy háziállatot talál, a tetemet hagyja érintetlenül, és haladéktalanul értesítse a helyi állatorvost vagy a vadásztársaságot.
Kérjük, a fentiekről gyermekét és tájékoztassa.
További felvilágosítást az Önök körzetében szolgálatot teljesítő állatorvosok és orvosok adnak.
A helyi vakcinázási kampány időpontja:
2010. ÁPRILIS 3. -ÁPRILIS 8.
Hosszúhetény, 2010. április 1.
Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal
Ha élünk a lehetőséggel,
akkor az összeg nem az államkasszába folyik be,
hanem valamilyen helyi cél megvalósítását segítheti.
Nem kell semmi mást tenni, mint adóbevalláskor a következő adószámok
egyikét beírni az adott nyomtatványba!
Hosszúhetényi Hagyományőrző Egyesület
18325920-1-02
Hosszúhetényi Ifjúsági Zenekarért Alapítvány:
18304763-1-02
Hosszúhetényi Kulturális Alapítvány:
19031257-1-02
Hosszúhetény Fejlődéséért Alapítvány:
18324149-1-02
Jézus Társasága Alapítvány
Életrendezés Háza:
18064333-2-42
Kisújbányai Baráti Kör Alapítvány:
18315488-1-02
Püspökszentlászló Barátainak Egyesülete:
19387675-1-02
Tanuljunk Verseket! Alapítvány:
18308877-1-02
Hosszúhetény SE:
19941266-1-02
Hosszúhetény Polgárőr Egyesülete
18321706-1-02