Tájház nyitva tartás
március 31-től november 1-ig
szerda 10.00-14.00 óráig
péntek 14.00-18.00 óráig
szombat 8.30-12.30 óráig
Tel.: 72/785-807/122 m., 20/500-3799
email: kultura.tajhaz@hosszuheteny.hu
Kedvezményes jegy: 150 Ft
(diák, nyugdíjas)
A hosszúhetényi tájház
A tájház 2008-ban került a falu tulajdonába, addig, Bocz Árpád hosszúhetényi lakos tulajdona volt. Bocz Árpád 20 éven keresztül tudatosan gyűjtötte és gyarapította gyűjteményét hetényi és baranyai tárgyakkal, mindennapi életéhez kapcsolódó használati eszközökkel, textíliákkal, ruhaneműkkel stb.
Tárgyi és műemléki védettség alatt álló tájház, mint Baka féle népi porta, 1990-ben kapott országos védettséget. A hosszúhetényi építkezés sajátosságait ma már csak a tájház viseli. A szalagtelken álló lakóházat, nyitott lábas pajtát valamint a kukoricagórét és a disznóólakat az 1860-as években a Baka család építtette. Az istálló 1920-as években készült.
A ház udvari tornácos, nyeregtetős, hódfarkú cseréppel fedett. Oromfala vakolatdíszes. A hosszú faoszlopos tornácról a két konyhába nyílik bejáró. Az első rakott tűzhelyes konyhából balra közelíthető meg az ún. tiszta szoba, jobbra egymás után két szoba. Az ezek után következő második konyha a szobából és a tornácról, egyaránt megközelíthető. Ez a konyha szabadkéményes, kemencés eredeti állapotában maradt meg és még ma is működőképes.
A Dél-Dunántúlon egykoron működött fazekas/gölöncsér műhely számos reprezentáns darabja is megtalálható. Melyek Pécsvárad, Mecseknádasd, Óbánya, Szászvár, Magyarhertelend stb. műhelyeiből származó cserépedények. Különösen értékes a 18-19. század fordulójáról, a talpas pohár és a pálinkásüveg, melyek a Kelet-Mecsek egykori hutáinak termékei.
A tiszta szobában található a híres hosszúhetényi viselet a keresztelő ingtől a halálra való ruháig. Az épület és a benne lévő tárgyak jól tükrözi az egykor benne élt emberek életmódját.
A nyitott lábas pajtában számos szerszám és mezőgazdasági eszköz kapott helyet. A talajművelés eszközei (ekék, borona) az állattartás szerszámai (kettes igák, borjak szopás gátlója), szőlőművelés eszközei (faprés, szőlődaráló) is láthatók. Egyedülálló az első magyar mezőgazdasági gépgyár terméke a „Röck”-féle cséplőgép, mely szintén a lábas pajtában található, és üzemképes.
Hosszúhetény közelében, a Kelet-Mecsek erdeiben, a XVIII. század végén jelentős üveggyártás folyt. Először Óbányán (Alte Glashütte) telepedtek le a cseh-bajor erdőkből érkezett hutások, majd Kisújbányán (Neue Glashütte), végül a mai Pusztabánya (Glashütte) területén. Ez utóbbit hetényi üveggyárnak is hívták, helyén ma egy huta feltárt romjai láthatók. A helyi Önkormányzat és a Nemes János ÁMK régen dédelgetett álma, hogy a kelet-mecseki huták üveges hagyatékának méltó emléket állítson egy állandó üvegtörténeti kiállítás formájában. Jegenyés János és Kertészfi Ágnes üvegművészek, Novotny Béla belsőépítész, Lang Ádám történész és Papp János közművelődési szakember, valamint sok-sok önkéntes segítő összefogásával valósult meg az állandó kiállítás, a művelődési ház földszintjén. Az épület átalakítását meggyorsította, hogy négy falu öt civil szervezete 2008. július 5-6-ára Üveges hétvége a Zengővidéken címmel közös programot szervezett. Az addigra kialakított száz négyzetméternyi kiállító- és idegenforgalmi fogadó tér, a rendezvénysorozat méltó nyitóhelyszínévé válhatott. A kiállítás anyagát a pusztabányai üveghuta ásatásai során előkerült tárgyi emlékek, Jegenyés János több éven át gyűjtött és őrzött anyaga, valamint a nyolcvanas évek végén évente megrendezett pécsi üvegszimpozionok alkotásai – köztük több világhírű üvegművésztől származó alkotás – képezik.
Borbélyműhely nyitva a látogatók előtt!
(Kossuth Lajos u. 23.)
Minden pénteken 17.00-19.00 között
Minden szombaton 9.30-11.30 között
A többi napon bejelentkezéssel 72/490-070 –es számon Szántó Jánosné Terike néninél!
A Szántó család 1939-ben épített új lakóházat a Kossuth utcában egy üzlethelységgel, mely több mint hatvan éven át borbélyműhelyként üzemelt. Az eredeti bútorzattal és eszközökkel berendezett műhelyt,- a családdal kötött megállapodás alapján – az önkormányzat 2009. júniusától megnyitotta a látogatók előtt. A szántó-Szauer borbélydinasztia első tagja Szauer Mihály (1868-1913) még a XIX. Században kezdte meg működését a faluban. Fia Szántó Márton (1894 – 1966) KÖVETTE A SZAKMÁBAN, MAJD AZ 1921-BEN SZÜLETETT UNOKA, János is a nyomdokaiba lépett.
Szántó János, a csupán névrokon Szauer Vencel borbély és fodrászmester műhelyében Pécsett volt iparostanonc. Iskoláját 1939-ben kitűnő eredménnyel fejezte be, s megkapva segédlevelét édesapja mellett kezdett dolgozni. A ma is látható műhelyt 1940-ben nyitották meg. Szántó János 1946-ban, a Pécsett működő Fodrászipari – Mestervizsgáló Bizottság előtt tette le a mestervizsgát, majd kiváltva az iparjogosítványt, 2007-ben bekövetkezett haláláig női- és férfifodrászmesterként működött a faluban.
Pályája kezdetén házhoz is járt borotválni és hajat vágni, (mint, ahogy apja és nagyapja, akik még fog is húztak), de 1953-tól csak betegek számára engedélyezték ezt a szolgáltatást. Házakhoz az un. borbélytáskával jártak, melyben a hajvágás kellékei: kézi hajvágó, hajvágó köpeny, fésű, olló, nyakkefe, a borotválás szerszámai: borotva, borotváló szalvéta, arctörlő, fenő szíj, szivacslemosó, ecsetelő tál pamaccsal, borotvaszappan, kéztörlő, arcszesz, timsó, puder voltak.
A műhely bútorzata, a székek jó állapotban maradtak meg, az üveges szekrényekben kézi hajvágók, borotvák, borotvaszappan, Pitralon hajszesz, hajolaj szóróval, foghúzók, pamacsok láthatók. A régi hajszárító, meleg dauer gép, ondoláló vas is érdekességek, melyek formái alig hasonlítanak a ma használatos eszközökre.
Az üzletben nyitvatartási idő nem volt meghatározva, bárki betoppanhatott – jellemzően az esti órákban, munkája végeztével – a mester mindig rendelkezésre állt. Esténként petróleumlámpa világa mellett vágta a hajakat, borotvált, s elbeszélgetett vendégeivel. Vasárnap délelőttönként a vendégek nem siettek, újságot olvastak, kicserélték a híreket egymás közt, ilyenformán a műhely a társasági élet egyik központja is volt a faluban.
A falusi borbélyműhely hangulata ma is a háború előtti időket idézi, s egy – ebben a formában – letűnt mesterséget mutat be, s őriz meg az utókor számára.